muzeum

 


 

 

 









 

 

 

 

 


 

 

A múzeumi munka

A múzeumi munka

   

A mai múzeumok - megtartva eredeti tudományos tevékenységüket - a tudomány, a technika, a történelem, a művészetek komplex bemutatására törekednek, célkitűzéseik középpontjába a közönség szolgálatát állítják. Így manapság a múzeum már nemcsak a tudomány és a művészetek temploma akar lenni, hanem az általános művelődés és az oktatás szerves részévé válva, a közönség igényeinek és kulturált szórakozásának is meg akar felelni. Ugyanakkor nehéz helyzetben van, mert a tudományos műhely voltát is meg kell őrizni, hogy ne szoruljanak háttérbe a kutatótevékenységgel, a megmentésre váró emlékek felgyűjtésével, óvásával kapcsolatos elsődleges feladatok
Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum

A múzeumok feladata

   

A múzeum alapja a gyűjtemény, de a legnagyobb gondossággal összegyűjtött, őrzött, ápolt emlékanyag összessége önmagában még nem alkot múzeumot, ez még csak a tárgyak öncélú felhalmozása. Múzeummá akkor kezd válni egy gyűjtemény, amikor az esztétikai vagy művészeti, anyagi értéket, a szórakoztató, kuriózum értéket felváltja a tárgy, a dokumentum tudományos forrásértéke, vagyis a muzealitás. A múzeumban folyó szakmai, tudományos, elméleti tevékenységet muzeológiának, a muzeológus által végzett tudatos, tervszerű, magas szintű anyagismeretet és tudományos leírást igénylő gyakorlati tevékenységet muzeográfiának nevezzük.

Az idők során kialakultak a múzeumi szaktudományok: a régészet, a néprajz, a művészettörténet stb. A múzeumok - azért, hogy a gyűjtemények mellett a tárgyak forrásértékét megőrizzék - dokumentációs anyagokat őrző adattárakkal és szakkönyvtárakkal, a műtárgyvédelmet önálló tudományként szolgáló restaurátor részlegekkel, laboratóriumokkal bővültek.

Az intézményekben folyó munka három fő feladat köré csoportosul: a muzeális anyag gyűjtése és feldolgozása; a gyűjtemények nyilvántartása és állagának védelme; valamint a közművelődési tevékenység. A felsorolt tevékenységet négy nagy munkacsoport végzi: a tudományos munkakörben tevékenykedő gyűjteménygyarapító szakmuzeológusok; a gyűjtemények védelméért dolgozó szakrestaurátorok és a raktárak rendjéért felelős gyűjteménykezelők; a múzeum közönségkapcsolataival foglakozó közművelődési munkakörben tevékenykedő népművelők és múzeumpedagógusok; végül, de nem utolsó sorban azok a munkatársak, akik a különböző technikai, gazdasági és adminisztratív feltételeket biztosítják az intézmény működéséhez, illetve őrző-védő szolgálatot látnak el.

A muzeális tárgy vagy egyéb emlék a gyűjtés, a múzeumba kerülés során óhatatlanul kiszakad természetes közegéből. Így eredeti tartalma részleges és töredékes marad, ha az ásatás és a gyűjtés nem válik tudatos, tervszerű, magas szintű anyagismeretet és dokumentáltságot igénylő muzeológusi munkává. Ezért a múzeumok gyűjtő-feldolgozó munkájának tartalmát, módszerét, a gyűjtemények nyilvántartását, megőrzését, védelmét központi előírások szabályozzák. A nyilvántartás alapja a leltározás, amely országosan egységes szakleltárkönyvekben történik. Nyilvántartási alapelv, hogy a múzeumban nem lehet olyan tárgy, amely nem szerepel valamilyen leltárban.
Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum

A tárgy bekerül a múzeumba

   

A múzeumba bekerülő tárgynak sajátos útja van, onnantól kezdve, hogy a muzeológussal kapcsolatba kerül. Először gondosan leírja a muzeológus a múzeumba kerülés körülményeit, (hol ásták, hol gyűjtötték, ki ásta, ki gyűjtötte, milyen volt a tárgy eredeti, feltalálási helye, környezete, mikor, meddig, mire, hogyan és ki és/vagy kik használták stb.), eredeti környezetében, használat közben lerajzolják, lefényképezik, filmre veszik a tárgyat. Ezeknek az adatoknak a tárolására jöttek létre a múzeumi adattárak, amelyek nélkül ma már a korszerű tudományos múzeumi munka el sem képzelhető, s amelyekben az információk a tárgyakkal egyenértékűekké váltak.
Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum

A tárgy nyilvántartása

   

Leltárkönyv

A nyilvántartás nehéz és felelősségteljes muzeológusi munka: részletes és tudományos leírást kell készíteni a tárgyról egy csak erre a célra készült hitelesített leltárnaplóba. Meghatározzák a tárgyat és leltári számot kap, amellyel gyakorlatilag az államkincstár tulajdonává válik. A múzeumok gyűjteményei nemcsak a tudományos kutatás forrásai, hanem gyakran felbecsülhetetlen muzeális és egyben anyagi értéket is képviselnek. Egy múzeum gyűjteményeinek értéke és hasznosítása szorosan összefügg a nyilvántartás megbízhatóságával és szakszerűségével. A leltárkönyv hitelesített okirat, amelynek tulajdonvédelmi és tudományos szerepe van. Vezetéséért a gyűjtemény vezetésével megbízott szakmuzeológus és a múzeumigazgató felelős. A bejegyzéseket csak nem fakuló tintával szabad végezni, tilos a hibák radírozása, átfestése. A leltárkönyveket megnyitásuk előtt a "leltárkönyvek leltárkönyvében" nyilvántartásba veszik és érvényesítik.

Leírókarton

A tudományos igényű szaknyilvántartás másik eszköze a leírókarton. A muzeológus a leltárkönyvben egyedileg nyilvántartott tárgyakról tudományos leírókartont készít Ez a tárgy személyigazolványa, amely a tárgyat elkíséri egész múzeumi életében. A leírókartonok részben a gyűjteményben, részben a raktárban való tájékozódást, részben a muzeológus tudományos munkáját, kiállítások elkészítését segítik. A leírókartont a beazonosíthatóság elősegítésére rajzzal vagy fotóval látják el. Az egyre növekvő információk száma s a gyűjtemények gyarapodása ma már az informatika megjelenését hozta magával a múzeumokban is.
Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum

A tárgy restaurálása, elhelyezése

   

Mielőtt a tárgyakat a gyűjteménykezelő raktárosok jól őrzött, az esetek többségében ma már klimatizált, modern raktárakba helyezik, a restaurátorok megvizsgálják a műtárgyak állapotát. Megtisztítják, - ha szükséges - fertőtlenítik és különböző eljárásoknak vetik alá, hogy állagát megóvják. (Fertőzött, tisztítatlan tárgyat a múzeum raktárában elhelyezni nem szabad, mert akár egyetlen fertőzött tárgy tönkretehet egy teljes raktárat!) Ha kell, darabjaiból összeállítják, kiegészítik.
Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum

A muzeológusok munkája

   

Régen, a múzeumok alapításának idején a múzeumokbann múzeumőrök dolgoztak és a múzeum valamennyi gyűjteményével foglalkoztak, a gyűjtemények minden darabját ismerték. Ma már, amikor a gyűjteményekben több ezer beleltározott tárgy és dokumentum van, ez lehetetlen. Ezért a muzeológusok egy-egy gyűjteménytípus, vagy korszak szerint szakosodtak.

A régész munkája

A régészet vagy archeológia a régi dolgok tudománya és a történettudomány része. A régészek a föld által megőrzött emlékeket ássák ki, gyűjtik össze és dokumentálják nagy-nagy türelemmel és tudással a múzeum régészeti gyűjteményei számára. A régész munkája nem könnyű. Sok éves tanulás után, komoly gyakorlati tapasztalatok birtokában vezethet csak önállóan ásatást. Télen, amikor nem lehet a földben ásni, feldolgozza, nyilvántartásba veszi, megszámolja és megszámozza, megméri, osztályozza és jól védett raktárakban helyezi el az ásatáson talált leleteket. Tudományos kutatómunka során meghatározza a leletanyagok korát. Nem kincskereső: a föld elszíneződött rétegeiből olvas, neki a régi emberek mindennapi tárgyai mesélnek. A régész munkája a terepmunkával kezdődik, amely során felméri a lehetőségeket. Erre legalkalmasabb a légi fényképezés, a talajellenállás- és mágnesestér-mérés, illetve minden megfigyelés bejelölése egy térképen. Mindezek leírását nevezik topográfiának. Az ásatásból múzeumba kerülő anyagok közül azok a legértékesebbek, melyeket lelet együttesekként tárnak föl, azaz a tárgyakkal kapcsolatos jelenségeket írásban, rajzban, fényképen és filmen, térképeken a legpontosabban és a legkorszerűbb eszközökkel is rögzítettek.

A numizmatikus munkája

A numizmatikusok éremtannal foglalkoznak és egy igen régi, klasszikus gyűjteményformát kezelnek, ugyanis az érmek tekinthetők talán az első történeti tárgyaknak. Az éremgyűjteményeknek időbeli határai az antikvitástól egészen napjainkig tartanak. A numizmatikusok munkájuk során a pénzek, az emlékérmek, rendjelek, jelvények keletkezésével, azok felirataival és ábrázolásaival, uralkodók, államok, városok pénzverőjogával és mindezek történelmi és művészettörténeti vonatkozásaival foglalkoznak.

A történész munkája

A múzeumok szakmuzeológusainak harmadik nagy csoportját a történész-muzeológusok képviselik. A történeti muzeológia - a maga ötven évével - a legfiatalabb múzeumi szakág, amely időben nagyjából az új- és a legújabb kort öleli fel. Módszerei mind a gyűjtés, mind a bemutatás területén még napjainkban is alakulóban van. Miután egyetlen más szakterülethez sem mérhető forrásbőséggel kell megküzdenie, igen nehéz valódi profilját körülírni. A történeti muzeológia gyűjtőköre kiterjed az ember mindennapi és teljes életére, ezért gyűjteményeinek összetétele, raktározási módja gyakorlatilag minden tárgyféleséget, írott és nyomtatott dokumentumot, fényképet és hanganyagot felölel. Gyűjtőkörük gyakran a néprajzzal is érintkezik. A történész-muzeológusok többnyire város- és községtörténettel, céh- és ipartörténettel, kismesterségek történetével, család- és birtoktörténettel, közigazgatás- és politikatörténettel, életmódkutatással foglalkoznak. A történésznek a régésszel szemben megadatott, hogy sokszor még az élő környezetből eredeti funkciójában gyűjthesse be a tárgyat. Ugyanakkor éppen a forrásbőség és gyűjtőkör korlátlansága adja e mesterség nehézségét és buktatóit is. A munka érdekességét és izgalmát az adja, hogy egyszerre éli meg a muzeológus azt a kort, amelynek gyűjteményét létrehozza.

Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum

 








 

 

.

Statisztika
Indulás: 2007-06-08