muzeum

 


 

 

 

 

 


 

 

tirnyts kd
 
2007 sajtfigyel
2007 sajtfigyel : 2007-06-22. Kultrt, tudst kzvetteni

2007-06-22. Kultrt, tudst kzvetteni

Forrs: Szentesi let

Jnius 13-n nneplyesen beiktattk hivatalba dr. Bres Mrit (kpnkn), a Koszta Jzsef Mzeum igazgatjt. Dr. Horvth Ferenc megbzott megyei mzeumigazgat elmondta, ezzel hossz s bizonytalan idszak zrult le az intzmny letben. Az esemnyrl lapunk mlt heti szmban rtunk. Albbiakban az igazgatn rendezvnyen elhangzott szavait tolmcsoljuk olvasinknak


Dr. Bres Mria kiemelte: a 110 vvel ezeltt ltrejtt Koszta Jzsef Mzeum az orszg egyetlen olyan mzeuma, amely megyei kzgylsi tulajdonban jtt ltre, s az ta is abban a szervezeti formban mkdik. Elmondta: tovbbra is szeretnk ebben a formban fenntartani. A mzeum gyjtemnyi tren orszgos jelentsggel br. A tbb szzezret szmll rgszeti gyjtemnynek egyes rszei Eurpa hrek. Miknt Koszta Jzsef festmvsz is eurpai jelentsg alkot. Az igazgatn kiemelte mg a helyi (ipartrtneti) vonatkozsaiban kiemelked nprajzi gyjtemnyt.

Alapvet feladatknt jellte meg a gyjtst, a kzel 300 ezer ttelbl ll gyjtemny fejlesztst. El szeretnk rni, hogy a mzeum egyfajta tudomnyos kzpontt vljon. Ezt clozza meg a szegedi Tudomnyegyetemmel val egyttmkds a klnbz tudomnygak (rgszet, nprajz) tern.

- Ami nagykznsg szmra lthat: hogyan tudunk bekapcsoldni a kisvros, a trsg, illetve a megyehatrokon tvel trsg szellemi letbe - folytatta az igazgatn. - Ebben szeretnnk elre lpni. Meg kell tallnunk a formit annak, hogy a mzeum az alap- s a kzpfok oktatsba bekapcsoldhasson. Hogy az itt tallhat anyag valahogyan lefordtsra kerljn az ifjsg nyelvre, s mzeumi rk keretben beplhessen az iskolai tananyagba. lland killtsaink mellett szeretnnk olyan idszaki killtsokat rendezni, amelyek fiatalok s idsek szmra is szellemi-kulturlis lmnyeket teremtenek. Elmondhatom, mr sszellt a program, elszr Szentesen is megnnepelhetjk a Mzeumok jszakja rendezvnyt.

A tvlati clok kztt emltette az igazgatn - a megyehzi plet mellett - a fottrtneti szempontbl jelents Fridrich fnyirda, a kisvrosi letkrlmnyeket reprezentl Pter Pl Polgrhz s a szegvri mzeum mkdtetst, raktrozsi gondjaik megoldst a ligeti pletben, amely idszaki killthelyknt is zemeltetne. Abban gondolkodnak, hogy a Krs-Maros Nemzeti Parkkal egyttmkdve kulturlis intzmnyknt, egy erdei iskola profillal jl tudnk mkdtetni azt az pletet is.

- Az intzmny nagysgnl s gyjtemnynk gazdagsgnl fogva taln tl nagy terhet rna egy kisvrosra, ha fnt kellene tartania - jelentette ki dr. Bres Mria -, ezrt az itt dolgoz munkatrsaknak clja s feladata megteremteni azt a lehetsget, hogy egyfajta kistrsgi tudomnyos mzeumi kzpont alakuljon ki Szentesen. Megyehatrokon is tveln azokkal a trsintzmnyekkel szorosan egytt-mkdve, amelyek sokkal inkbb ktdnek Szenteshez, mint a tvolabb lv megyekzponthoz. Egyik legfontosabb feladatunk, hogy vltoz vilgunkban megtalljuk ezt az utat, s a lakossg szmra rmt, tudst, kultrt tudjunk kzvetteni. Lovas Jzsef

 



 






 

 

.

Statisztika
Induls: 2007-06-08
 

 

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.